Chapter Text
Szeretem a nyarat.
Tavasszal még csak próbálom összeszedni magam, rábámulok mindenre, ami új, beszívni minden friss levegőt, ébredő illatot. Ha ez tényleg a megújulás és kivirulás időszaka is lenne, én még nem érzem magam teljes erőmben. Kicsit még sápadt vagyok és erőtlen, de minden nappal próbálom visszanyerni az igazi énem.
A nyár az igazi szerelem. Lógunk egész nap a barátokkal, akikkel összenőttünk már.
A közös gyökerünk összeköt minket, jó kis csapat ez. Néha előfordul ugyan, hogy páran lemorzsolódnak, de hát ilyen az élet.
Élvezzük, ahogy csípi a nap sugara a bőrünket. Pirospozsgásodunk, miközben széles mosoly terül el az arcunkon. Esténként megkönnyebbülve üdvözöljük a hűs árnyékot. Felfrissüllünk, mielőtt újra élvezni tudjuk a felkelő napot.
A nyári záport is szeretem.
Megszívom magam a hűs, csillogó esőcseppekkel és nem bánom, hogy a bőrömet ráncosra áztatja.
Az ősz első cidris reggeleitől átjár a hűvős szellő; libabőrözve köszöntve a sárguló leveleket.
Ilyenkor már csak arra vágyom, hogy megszabadulva piros szoknyámtól, egy illatos, forró fürdőt vegyek. A világ nyugalma telepszik rám, és teljesen átadom magam a nyugtató, símogató melegnek.
Majd rögtön dunyha közé vetem magam, hogy még sokáig élvezzem a kellemes, illatos mindenemet átjáró bizsergést.
Szeretek barackbefőtt lenni.