Work Text:
TANGÓ
Perselus Piton felállt. Elege volt az egész, hópihés, összeröffenős, táncos, nyavalyás karácsonyi bálból. Egy kis friss levegőre vágyott. Kölykökre, akiktől pontokat vonhat le. Röviden: Perselus Piton fölállt. Viszont mindezt olyan szerencsétlenül tette, hogy megbotlott a saját dísztalárja szegélyében (ócska vacak!), és kis híján hasra esett, miközben valami olyasmit kiáltott, hogy:
- Tááááááá!
Végül mégis sikerült megkapaszkodnia az egyik billegő asztalban. Mormogva ránézett a talárja szegélyére, de mikor ismét fölemelte a fejét, a kipirult arcú McGalagony nézett fel rá. Egy nagyon furcsa kalapot vett föl, körülbelül negyven centiméter magas volt, és úgy nézett ki, mintha egy óriási csigaházat tett volna a fejére.
- Mit mondott? Hogy táncolni szeretne velem? Hát jól van, Perselus. Végül is példát kell mutatnunk a diákoknak. Nézze csak, ott topognak egy helyben! Szörnyű! Ez a mai fiatalság még táncolni sem tud rendesen!
Piton a szeme sarkából látta, hogy a tőlük néhány lépésre álló Dumbledore a kisujját forgatja a fülében, mintha azt hinné, eldugult, és ezért rosszul hallott.
- Öhm, tudja McGalagony professzor, már legalább harminc éve nem táncoltam, akkor is csak a Brit Latin Tánc válogatottban, szóval nem hiszem, hogy…
- Sebaj! Valamit csak össze tudunk hozni! Tangózni tud, nem?
- Azt éppenséggel… Igen – sóhajtotta, beletörődve keserves sorsába.
Elindultak a táncterem közepe felé, miközben ilyeneket gondolt: Mi, mardekárosok, felszegett fejjel viseljük el a vereséget.
McGalagony csettintett a zenekarnak, és így kiáltott:
- Tangó!
Néhány diák bizonytalanul rájuk nézett.
Piton Walpurgis Leányaira meresztette a szemét (akik ráadásul nem is mind nők!). Erre a zenekar nyomban abbahagyta az eddig játszott számot, és belekezdtek egy újba.
Felcsendültek a tangó első, vérpezsdítő akkordjai.
Perselus nyelt egyet, egyik kezét McGalagony kezébe tette, a másikat pedig a tomporára… na, akarom mondani a derekára, igen, na.
- Bármi történjen is most, Minerva, ez csak egy románc lesz!
McGalagony szeme elkerekedett, ő pedig érezte, hogy elvörösödik.
- Akarom mondani tánc, igen, öhm.
Az első lépéseket Piton tette meg. A zene a vérében pezsgett, lépései elegánsak és energikusak voltak. A diákok sietve utat nyitottak nekik, néhány ijedősebb hanyatt is esett. Pansy Parkinson az arcára szorította a kezét, és kimeredt szemmel bámulta a tanárokat. A diákok közül többen követték a példáját.
Perselus mindezt nem látta. Immár a zene uralta a testét, lendületesen megpörgette McGalagonyt, és közben észrevette, milyen feszes, milyen szűk ruha van rajta, de nem volt ideje elmélkedni, mivel McGalagony máris továbbindult.
Dumbledore kezéből kiesett a pohár, mikor meglátta a táncoló párost, és arra gondolt, hogy el kell mennie a dokihoz, mert így vénségére hallucinál. Ám mikor meglátta, hogy Ron Weasley az öklével püföli a mellkasát, mintha szívrohama volna, és így próbálná újra működésbe hozni a „motort”, rájött, hogy nem vele van a baj, hanem Minervával, és Perselusszal, akiknek bizonyára hónapokig tartó kezelésre van szükségük.
Perselus és Minerva egy pillanatra megálltak, és szenvedélyesen egymás szemébe néztek. Piton felkapott egy rózsát, amit a szájába tett, miközben keze egyre lejjebb csúszott Minerva derekán, míg elért egészen a…
- Oh! – kiáltott föl McGalagony, egészen magas hangon.
Recsegő hang hallatszott, ami Pitont jelen felhevült állapotában szakadó fehérnemű hangjára emlékeztette (valójában csak egy hugrabugos lány ájult el), és feldöntötte a mögötte álló asztalt. Senki sem sietett a segítségére, mindenki megbabonázva bámulta a szenvedélyes párost.
Most ismét elindultak, ezúttal az ellenkező irányba, tekintetükben őrült tűz égett, és Flitwick professzor hálát adott az égnek, amiért bevette a szívgyógyszerét.
Harry megtántorodott, mikor Piton professzor magához vonta McGalagonyt, aztán szenvedélyesen megforgatta.
Piton átadta a rózsát McGalagonynak – néhány diák Madam Pomfrey, meg pap után sikoltozott – és csak folytatták.
A diákok néma csendben figyelték őket, mozdulni sem tudtak a döbbenettől. Az utolsó szólamok alatt ismét közvetlenül egymás mellett álltak, testük összeért, és azt kívánták, bár sose lenne vége az egésznek. De a zene elhallgatott, és Perselus Piton egy csapásra kijózanodott. Ridegen elengedte McGalagonyt – úgy tűnt ő is zavarban van – és egy szó nélkül kisétált a teremből, miközben McGalagony visszarakta a rózsát a vázába.
Egy kis friss levegőre vágyott. Kölykökre, akiktől nem látták az előbbi baklövését.
A nagyteremben pedig lassan napirendre tértek a dolog fölött, és a puncs számlájára írták az egészet. Egyikük se értette meg, micsoda hatalma van a ritmusnak az ember érzései fölött, talán csak az ősz Dumbledore.
2004.12.27