Work Text:
Dave hitetlenkedve bámulta a kis cetlit. Soha nem gondolta volna, hogy 5 szó ennyire ki tudja készíteni. “Holnap nyolckor tali A bárban. - H” A bárban. Azt a budapesti romkocsmát hívják így ketten, ahol Hackmannel először találkoztak. Nem volt a legbüszkébb este egyikük életében sem, még a nevét is elfelejtették. De megváltoztatta őket, az biztos. De Dave nem a kocsmával akart foglalkozni, jelenleg az érdekelte a legkevésbé. Hanem az aláírás. “H”. Hackman. Az a Hackman, akit 2 hónappal ezelőtt fejbelőttek a színpadon. Az a Hackman, aki a legjobb barátja volt. De legfőképpen, az a Hackman, aki halott. Hackman halott. Ezt még mindig furán hangzott neki. Nem tudta elfogadni, pedig már volt rá 2 hónapja. Pedig alliterált, bár valószínűleg Dave azt sem tudta, mit jelent ez a szó. És most ettől a Hackmantől kapott levelet.
Nem hitte el. Nem merte elhinni. Pedig a kezében volt a papír. Ráadásul Hackman kézírásával. Ugyanazzal a kézírással, ami a naplójában van. Ebben biztos volt. Annyiszor olvasta el azt a naplót. Ha ennyi könyvet olvasott volna, tudta volna, mit jelent az alliteráció. De a könyvek nem érdekelték. A Mester és Margaritát is az ötödik oldalig bírta, pedig Szonja nagyon meg akarta győzni, hogy olvassa el. De a napló oldalait gyorsabban pörgette, mint bármelyik könyvet eddig. És nem csak a nagyobb betűk, vagy jóval kiejthetőbb nevek miatt. Kapaszkodott bármibe, ami miatt még azt érezhette, Hackman életben van. De bárhányszor rágta át magát azon a hülye naplón, amíg már meggyűrődtek a lapok, Hackman fején akkor is ott volt a tátongó vörös lyuk.
És most itt ez a hülye cetli. A cetli, ami több száz kérdést vet fel a fejében. Herceg szórakozna vele? Ő még olvasta a naplót, le tudná másolni az írást. De mi oka lenne? Azt se tudja, hol van. Hackmannek kell lennie. Csak ő lehet.
Zsebre rakta a kis cetlit, kiment a mosdóba és megmosta a az arcát. Abban reménykedett, hogy álmodik, és a hideg víz majd felkelti. De nem. Ez a valóság. És ha mégis Hackman az? Lehet, csak megváltozott a terv és nem mellkason lőtték, hanem fejbe de ugyanúgy csak megjátszotta a halálát. De nem, az nem lehet, golyóálló mellénnyel meg tudja védeni a mellkasát, de a fejét nem igazán lehet sisak nélkül. El kéne fogadnia, hogy Hackman halott, de ez a cetli túl valóságos. El fog menni holnap, és semmi nem tarthatja vissza. Sem Szonja — Bár egy ideje nem tudja, hol van, miután kiszöktette a Hotelből, nem válaszol neki, csak kirakta Pesten és ennyi. Semmi “életed nagy kalandja.”. — Sem a józan esze, ami szerint kamu az egész, és most valaki jót röhög rajta. De el akart menni. Hinni akarta, hogy Hackman életben van.
Idegesen sétált a romkocsma felé. Nem akart egy percet sem késni. Szerencséjére közel lakott hozzá, szóval nem fenyegette a veszély hogy öt perc késés miatt fél órával később ér oda. De ismeri Hackmant, nincs sok ideje, — Akkor főleg nem, ha halott. Mondhatni, akkor már ideje sincs. — szóval sosem szereti, ha valaki késik. Amennyire ideges volt, Dave feleannyi idő alatt le tudott sétálni a romkocsmához, mint alapból. Beült a pulthoz, és kikért magának egy gint.
Már a másodiknál járt, amikor végre nyolcat ütött az óra. Idegesen körülnézett, de még mindig nem látta sehol Hackmant. Kortyolt egyet a ginből, és egyből lenyelte, hogy kevésbé égesse a száját. Egyébként utálta a gint, de azon a bizonyos első estén is azt itta. Kb. 5 perc múlva végignézte, ahogy besétált egy alak, napszemüvegben és baseball sapkában, majd leült mellé. Szuper. Még ha el is jönne bárki is az, akit vár, akkor is új helyet kéne keresniük. Na mindegy. Már amúgy is elege volt, ha Hackman jönne, ő úgysem késne, szóval felesleges várni. De Hackman halott, szóval nem igazán fog ide besétálni. Lerakott a 2 ginre elegendő pénzt, meg még egy keveset borravalónak, majd feltápászkodott a székéről. Már megette az első lépést, amikor a mellette ülő alak elkapta a karját. - Azért itt ne hagyj már, amiért késtem. Dugó volt a Margit-hídon. -
Dave szeme elkerekedett. Az alak felé fordult. Pont volt elég fény, hogy lássa a szemét a napszemüvegen keresztül. Azt a hülye, sötétbarna szemét, amiről soha nem tudta eldönteni, hogy kigúnyolja-e, vagy őszinte. De a szeme se kellett. Már a hangjáról felismerte. - Tomi? - Hackman elmosolyodott és levette a napszemüveget, majd a pólójára csiptette. Dave villámgyorsan visszaült a helyére. - De… Te meghaltál. Láttam, ahogy fejbe lőttek. - Hackman kikért magának egy mojitót. Dave mérhetetlenül dühös volt. Hónapok óta azt se tudta róla, él-e egyáltalán, most meg mojitót iszogat. - Hát, úgy látszik káposztalé van az agyam helyén. Vagy valami. De mindegy, a lényeg hogy túléltem. -
Megkapta a mojitóját és belekortyolt. - Te rohadtul nem veszed ezt komolyan. - Hackman megvonta a vállát. - Mert ha komolyan veszem mitől lesz jobb? Attól, hogy sírok, hogy jaj de fáj a fejem, nem fog se Kőszegi, se apám leállni a kerestetésemmel, és még Gingire se tudok figyelni a nagy önsajnálatomban. - Dave sóhajtott. - De ha megint rádlőnek… - Hackman félbeszakította; - Hülyék lennének kétszer ugyanazzal próbálkozni. És folyton van nálam lakmuszpapír. - Az utolsó mondatot már nem vette komolyan. Bár Dave azt se tudta eldönteni, az eddigieket komolyan vette-e. - Ráadásul gyanítom apámnak élve kellenék, Kőszegi nem merne próbálkozni. - A mojitos pohara már félig üres volt. Dave idegesen kopogott az asztalon. - És ha az utcán támadnak meg? Ha többen rádmennek simán elrabolnak. - Milyen szerencse, hogy van egy jóképű és izmos testőröm. - Mosolygott rá Hackman.
Dave minden vére a fejébe szökött, Hackman pedig csak nevetett. - Hülye! - Hackman meglökte a vállát. - Tudod hogy viccelek, na. De egyébként jártam gymbe abban a két hónapban. - Dave is elröhögte magát. - Nem hiszem, hogy két hónap gymmel ringbe szállhatnál két kigyúrt arab csávóval, de te tudod. Majd küldj Líbiából képeslapot. - Hackman kiitta a mojito maradékát és kért még egyet. - Technikailag én is kigyúrt arab csávó lennék. De mindegy, az üldözési mániádra majd visszatérünk. A hotelben mizu? - Az én üldözési mániám? Amúgy semmi extra, csak… - Itt Dave habozott pár másodpercre. Hackman a koktélt szürcsölve kérdőn nézett rá. - Dani meg Betty összejöttek. Meg Herceg és Alexa, meg Kira és Zoli. Tudod Kira a szállodaigazga… - Tudom. Dénes lánya. - Forgatta a szemét Hackman. - Annyira antipatikus az a csávó… De jó látni, hogy szivek szállodája lett Tihanyban. Remélem ott forgatják a kövi Éden hotelt. - Dave rendelt egy következő gint. - És nem is zavar? - Hackman ránézett. - Mi? Hogy tindernek használják a halálomat? Nem igazán. - Nem az. Hanem tudod… Zoli meg Kira. Meg Dani és… Betty. -
Hackman ismét megvonta a vállát, ezt az egy mozdulatát Dave ki nem állhatta. - Én csak örülök, hogy Gingi megszabadult Zolitól. Nem szoktam félteni, de nem igazán örültem volna, ha Miskolcra látogat. Betty meg… - Itt mélyet sóhajtott. - Nem igazán érdekel. Mármint, az elején azt hittem, tényleg lehet belőle valami, de azért elég gáz, hogy mindenkinek hazudik, hogy micsoda természetes szépség. Csomó kislánynak már így is testképzavara van… - Dave közbevágott. - Jó, bármennyire hiányoztál, el ne kezdd most a feminista hegyi beszédet, mert hazamegyek. - Hackman megvonta a vállát. - Pedig fogok erről csinálni egy videó esszét. Már ha kameraképes lesz a fejem, mert szerintem a YouTube a sebhely miatt simán leszedheti. De mi az hogy hiányoztam? - Dave terelni próbálta a témát; - Sebhely? Ez menőn hangzik. Megnézhetem? - Hackman vonakodva levette a baseball sapkát, amitől a haja mögött aligha, de láthatóvá vált a golyó helye. Dave óvatosan hátrébb söpörte Hackman haját, amitől jobban látta a sebet. Egy vöröslő, csillagra hajazó folt. Nem nézett ki túl jól, bár mondjuk ezt a legtöbb lőtt sebhelyről el lehet mondani úgy nagy általánosságban. Legalábbis Dave így gondolta, valójában nem túl sok lőtt sebhelyet látott a valóságban. Hackman nem rakta vissza a sapkáját, csak hagyta, hogy a haja a szemébe essen, eltakarva a sebhelyet.
Dave csak ekkor vett egy hosszabb másodpercet, hogy végignézzem Hackman arcán. A szeme alatt mély, sötét karikák voltak. Fáradtnak nézett ki. A gondolatmenetéből Hackman zökkentette ki. - Szóval mi az, hogy hiányoztam? Ne terelj kiscsillag. - Dave egy mosollyal próbálta álcázni, hogy zavarba jött. Nem sikerült neki. Szóval úgy döntött, inkább ő fogja Hackmant zavarba hozni; - Olvastam a naplódat. Pontosabban olvastuk. Herceggel. Meg talán Dani is belelapozott, abban nem vagyok biztos. -
Hackman arcán alig lehetett észrevenni bármi változást. Legalábbis egy külső szemlélőnek. De Dave már annyi időt töltött vele, hogy a legapróbb rezdüléseit is észreveszi. Jelen esetben azt, hogy a szemöldöke, csupán pár milliméterrel, de össszébb húzódott, a pupillája pedig az erős fények ellenére kitágult, bár ezt nehezebben lehet észrevenni, annyira sötét a szivárványhártyája. - És? Kiolvastátok az izgalmas életem minden percét? Jobban jártatok volna egy Jane Austen könyvvel, az kicsit érdekesebb, és boldogabb is. - Dave elmosolyodott. - Próbálkoztam az orosz irodalommal. De tök unalmas volt pl. a Bűn és Balítélet. Viszont… - Hackman szinte azonnal a szavába vágott. - Várjunk. Te nagyon összekeversz valamit. Az Bűn és Bűnhődés. Dostoevsky, aki tényleg orosz. A másik meg Büszkeség és Balítélet. Jane Austen. Brit. - Dave gyengéden megfogta Hackman karját. - Jó, álljunk le a könyvklubbal, abból volt elég a szállodában Herceggel meg a Tíz kicsi négerrel. - Hackman már a szavába vágott volna, valószínüleg valamit az irodalom fontosságáról, de Davet most nem ez érdekelte. - Tudod, ahelyett, hogy legalább 5 oldalt írsz rólam, meg a szememről, el is mondhattad volna, hogy bejövök neked. -
A helyiségben megfagyott a levegő. Hackman lassan felnézett Davere, a körmével a körömágyát piszkálta. - Azt is olvastátok? - Dave elmosolyodott. - Csak én. Herceget csak a gyilkossággal kapcsolatos cuccok érdekelték. Meg a csajozásaid. De én végigolvastam. - Hackman lesütötte a szemét. - Figyelj, én… Csak haverok… - Nem tudta befejzni a mondatát, mert Dave szája az útban volt. Dave érezte Hackman ajkain mind a két mojitót, amit megivott. Beszívta Hackman parfümjét, ami még a romkocsma aromáival keveredve is megőrizte pézsmaillatát. Hackman abban a pár másodpercben elfelejtette a sebhelyét, elfelejtette, hogy fél Líbia keresi, meg még biztos sok minden mást is, de azokra már a csók pillanatában sem emlékezett. Hónapok óta várt erre a pillanatra és az eufórikus érzés szinte azonnal a hatalmába kerítette. Amikor kettéváltak, pár másodpercig csak nézte Davet, aki Hackman combján pihentette a kezét.
Egy kis idő után az intim csendet Hackman törte meg egy halk nevetéssel. - Ha ezt a líbiaiak látnák… A magyar rendőrség lenne a legkisebb gondom, jobb esetben csak életem végéig hallgatnám, hogy pokolra jutok, rosszabb esetben… - Dave megfogta az állát. - De nem látják. Úgyhogy szard le. A legtöbb ember pokolra jutna, még a saját vallása szerint is, úgyhogy éld az életed, ahogy akarod. - Hackman egy mély levegőt vett. - Huhh, ez gyorsan elég mély lett. Inkább fizessünk, és… Lenne esetleg kedved feljönni hozzám filmezni? Hivok taxit meg minden… - Dave elmosolyodott. - De csak ha nem valami könyvadaptációval kínzol. - Hackman felnevetett. - Pedig a Büszkeség és Balítélet nagyon jó, de akkor nézzük a Mean Girlst, Gingivel vagy húzszor láttam, és huszadjára is nagyon jó. - Dave bólintott egyet. - Annak csak a trailerét láttam, de Regina George nagyon jól néz ki. - Hackman odarakott a pultra mindkettőjük rendelésére elég pénzt, és még egy nagylelkú borravalót is hozzátoldott. - Egyébként Regina tényleg dögös. De majd meglátod, Damien konkrétan én vagyok. - Erről, és arról, melyik taxit hívják hazafele veszekedtek — nem túl halkan — a taxi érkezéséig.