Chapter Text
Antal beviharzott a tesi tanáriba és a julcsai erő teljesen landoltak Farkas előtt az asztalon.
"Farkas Péter!"
Erre ő felnézett unott képpel. Eperjesi közben inkább úgy döntött ki surran mielőtt balhé lesz.
"Hogy van az, hogy a 9C már megint rólad mesélt. És gongolhatod, nem vagyok boldog. Kicsit sem. Nem hajthatod őket mint az öszvéreket. Meg egyébként is talán ha nem lennél velük bunkó talán nem felgmáznának."
Nyomta meg szarkazmussal az utólsó szót, ahogy az asztalra támaszkodott. Farkas felállt szó nélkül fölé magasodva.
"Hát tudod valakinél dolgoziunk is kell, nem csak játszani."
Mondta halál nyugodtan.
"Dolgozni, ke lehelleik a lelküket minden hétfő reggel. Ezt nevezed dolgozásnak?"
Vágott vissza Antal.
"Igen és? Nem tetszik lehet menni a munka közösség vezetőhöz...Oh az én vagyok." Mosolyodott el démonian.
"Hihetetlen.Veled beszélni se lehet. Kibírhatatlan vagy Péter."
Morgolódott Antal és elfordult tarkóját vakarva. "Mivan, félsz?" Lépett közelebb Farkas.
Erre Antal vissza fordult és gallérjánál ragadta.
"Te szemét..."
Szakította félbe egy csókkal, agresszív volt és az asztalhoz nyomta. Antal nem tolta el magától. Farkas mindig is az őrületbe kergette de ez új volt. Antal vállánál tartotta, csak hogy azért mégse legyen teljen rajta és ne nyomja össze. Azonban ekkor megszólalt a csengő és riadtan léptek el egymástól.
"Neked teljesen elmentek otthonról, Peti." Farkas vigyorgva lépett az ajtóhoz. "Na ne mond." Majd távozott, hogy órát tartson, magára hagyva Antalt. "Majd tali."