Chapter Text
- Mit gondolsz erről a festményről?
Márk tudatába ködösen kúsznak be Péter szavai. A férfi előtte hasal az asztalon és nyilván a legrosszabb pillanatban szólal meg.
- Mi bajod? - lassít a mozgásán, mert oda a pillanatnak, pedig már közel volt.
- Én... - a férfi sóhajt, egy pillanatra még a szemeit is visszacsukja, láthatóan élvezi, amit Márk csinál. De ez és a csend sajnos nem tart örökké. - Egész végig Kossuthot bámulom. Vagy ő engem, nem is tudom - motyogja. A fejét enyhén jobbra fordítja és összevont szemöldökkel nézi a nagy falfestményt.
- Senki nem mondta, hogy tartsd nyitva a szemeid - Péter egy gyilkos pillantást küld hátrafelé, amire egy erősebb lökést kap válaszul.
- Legközelebb én választok termet - kapaszkodik az asztal szélébe úgy, hogy az ujjai elfehérednek. - Az összes nagy magyar itt van, még Batthyányi is lát!
- Egy festményről beszélsz!
- Ez valami fétised? Ennyi magyar előtt szexelni?
- Fogd már be! - morog mögötte Márk.
- Lássuk - emelkedik fel, hogy lássa a fölöttük lévő festményt. - Te Hunyadival szemezel! Nehogy féltékeny legyek!
- Te beteg vagy - Márk a hátára tenyerel, az erőtől pedig Péter karjai összerogynak alatta és csak hagyja magát, hogy visszaessen az asztalra. Nevetni kezd, mert annyira abszurd, hogy a parlament egyik termében ilyen festmények előtt is képesek szexelni. - Szerinted ez vicces? - Márk ellép mögüle. Péter azonnnal hátrapillant. Fázni kezd a testhő és forró tenyerek hiányától. Sosem tűnik fel neki, mennyire közel vannak ilyenkor, pedig szó szerint nem is lehetnének közelebb egymáshoz. Testileg. A lelkük meg nem tudna távolabb lenni.
Péter figyeli, ahogy Márk visszahúzza a nadrágját és már az övét csatolja, mikor ő felemelkedik az asztalról.
- Most komolyan? Nem fogod befejezni?
- Lehetetlenné teszed, hogy elmenjek! - sziszegi Márk és elfordul, mintha nem is akarná látni. Péter egy pillanatig figyeli a hátát, ahogyan az ablakhoz sétál és elhúzva a függönyt, kinéz.
Gyorsan és gyakorlottan ő is visszaöltözik, mert ez nem az első alkalom volt. Csak az első a parlamentben, és az első, mikor félbehagyták, aminek eredményeképpen mind a ketten feszültek maradtak.
- Ma ne csináld ezt - Péter visszatolja a fotelokat a helyére, mintha semmi nem történt volna. Márk már az ő mozdulatait figyeli, nem a parlament melletti teret az ablakból.
- Mit ne csináljak, miniszterelnök úr?
- Ezt - mutat rá. - Senki nem érzékelhet ebből semmit.
- A szexuális feszültségedből? Pedig lehet, hogy fognak, mindjárt kitöri az ablakokat.
- A magad nevében beszélj! Ne rontsd el ezt nekem!
- Jesszus - túr a hajába. - Mikor rontottam én el bármit? Főleg neked?
Péter nem válaszol. Az emberek előtt legjobb barátoknak látszanak, pózolnak és mosolyognak, de ha csak kettesben maradnak, eluralkodik a káosz. Kialakult köztük valamiféle feszültség, folytonos összeszólalkozások követték az összes országjárásos napot, ahol Márk is jelen volt. Ami elég gyakori volt és Péter úgy érezte mindenhol ott van, még akkor is ha fizikailag éppen egy-egy napokat ki is hagyott.
Aztán egy hónapja a választások estéjén minden megáltozott, a helyzet csak rosszabb lett, miután akkor először lefeküdtek. Az ember azt gondolná, ha megszűnik a szexuális feszültség, minden más is, de az ő helyzetükben ez rátett az egészre egy lapáttal. A külvilág nem érzékelt semmi változást, de maguk közt tényleg minden a lejtőn haladt. A titkolózás pedig a cseresznye volt a szartorta tetején.
- Ma sem fog történni semmi. Ki fognak nevezni miniszterelnöknek - Péter szólásra nyitná a száját, de Márk egy pillantásától azonnal vissza is csukja. - Ne is gyere nekem azzal a szarsággal, hogy nem hiszel magadban.
- Hiszek magamban - motyogja.
- Nem vagy valami magabiztos, ha kettesben vagyunk - jegyzi meg Márk és elindul kifelé.
Péter a csuklóján lévő órára pillant, de követi Márkot. Majdnem kilenc óra, alig voltak bent húsz percet a teremben. Senkinek nem furcsa, hogy egymás mögött lépnek ki a parlament folyosójára. A médiásoknak és a körülöttük dolgozóknak is kiépítették azt a tökéletes látszatot, hogy mennyire jó barátok. A pozíciójukból kifolyólag is egyértelmű, hogy Pétert Márk szinte mindenhová árnyékként követi.
A képviselők sorban érkeznek, ők pedig mindenkivel kezet fognak és úgy tesznek mintha semmi nem történt volna. Úgy néz ki, hogy ebben a legjobbak.
A nap gyorsan telik, események eseményeket követnek. Elérnek a miniszterválasztásig. Magyar Péter hivatalosan is Magyarország új vezetője lesz. A beszéde közben próbál nem Márkra pillantani, mert akárhányszor megteszi, a férfi ugyanazzal a kifejezéstelen arccal bámulja. Koncentrál, Péter sokszor látja így és ilyenkor annyira a fejében van, hogy bombát is robbanthatnának mellette, lehet arra sem eszmélne fel. Tudja, hogy nem kifejezetten neki szól ez az arc, de akkor is jobban érzi magát, ha oda sem néz.
Az emberek energiája a téren egyszerűen felemelő. Márk a Magyarország című dal kezdetekor jelez és integet mindenkinek, a tömeg pedig még jobban beáramlik a Parlament elé. Még a vizen is átfutnak, hogy közelebb lehessenek, amit a kordonok hiánya meg is enged a népnek.
Estére a képviselők lassan hazaszállingóznak, Péter viszont ott marad. DJ-zni is beáll, de ezen kívül a parlamentben járkál, néha megjelenik erkélyeken, a tömeget figyeli, akik látszólag tökéletesen érzik magukat. Igazából ő sem lehetne boldogabb, de tudja, hogy az igazán neheze csak most kezdődik.
Márk is mindenhol azt ígérgette, hogy marad bulizni, táncolni, amit lehet be is vált és valahol a tömegben szórakozik.
Péter leül az ülésteremben, ahol hivatalosan is miniszterelnökké választották. Most csend van és a kinti zene sem szűrődik be. Megpróbálja befogadni az elmúlt évek történéseit. Annyira hosszú és nehéz volt, rengeteg magyar emberrel találkozott az út során, akiknek mint nép, örökre hálás lesz. Fura a csendes, sötét parlamentben egyedül lenni, mert akkora ez az épület, hogy el lehet benne veszni és az ember egy pillanat alatt magányosnak érezheti magát.
- Szórakoztathatlak? - hallja meg Márk hangját, ami bizonyítja, hogy sosem lehet egyedül. Magányosnak persze érezheti magát és szokta is, mert Márk jelenléte sosem elég kielégítő. Nem folytatnak mélyreható beszélgetéseket, folyton csak civakodnak vagy egymáshoz sem szólnak. (Péter nem is tudja melyik rosszabb.) Ha pedig kettesben vannak, találtak egy sokkal izgalmasabb megoldást arra, hogy ne kelljen beszélgetniük, sőt. Sokszor még egymásra sem néznek közben. Ami szánalmas és csak a szexuális vágyaikat elégítik ki vele.
- Te olyat nem tudsz - motyogja Péter az orra alatt és mivel Márk távol van, nem hallja, amit mond.
- Elhiszed, hogy tiéd az ország? - lépked közelebb Márk, a keze az öltönynadrágja zsebében van, a nyakkendője pedig már lazán lóg a nyakában. Nem közvetlen Péter mellé ül, kihagy egy széket kettőjük közt.
- Nem akarom birtokolni a magyar embereket, te is tudod - Márk hümmög, tényleg tudja. A veszekedéseik alatt is jobban figyeltek a másikra, mint az útuk során sokszor különböző emberekre. Megjegyeztek információkat a másik életével kapcsolatban, a mindennapjaikkal kapcsolatban és ez frusztráló, mert akaratuk ellenére történt. - Radnai Márk kifogyott a szavakból? - kérdezi Péter hosszú percek után. Nem szoktak ilyet csinálni - beszélgetni - és kezdte magát rettentő kínosan érezni, ahogyan ott ülnek egymás mellett a síri csendben.
- Veled ellentétben én sosem beszélem rongyosra a szám.
- Legalább én csak értelmes dolgokat mondok ki.
- Tessék? - nevet Márk. - Mint a festmények reggel, mi?
- Nem tehetek róla, hogy nem érdeklődsz a magyar művészet iránt. És amúgy sem értem, miért zavart annyira, hogy rámutattam Hunyadira, mikor végig veled szemben volt.
- A hangod zavart, nem a festmények!
- Ó, én kérek elnézést! Általában az ember elviseli annak a hangját, akivel szexel! - Márk meglepődik az ennyire egyenes megfogalmazástól. - Te válaszottad azt a termet, szóval a te hibád! Ha ilyen gyönyörű a környezetem, muszáj szóvá tennem.
- De ezt pont akkor kellett, mikor már majdnem elmentem, ugye? - motyogja Márk. Péter egy szórakozott vigyorral felé fordul. Az egy hónap alatt kiismerte már annyira, hogy pontosan tudta, mit csinál. Márk mozgása, légzése és a gyengéd szorítása mindig elárulja.
- Nem mondtam, hogy ne tedd - von vállat ártatlan arckifejezéssel. Márk kienged egy frusztrált sóhajt. - Még mindig feszült vagy emiatt? A kezeid nem elég jók?
- Túl sokat beszélsz - Márk is teljes testével felé fordul, előrrébb hajol és rákönyököl a székkarfájára. Hallják egymás lélegzetét, érzik egymás testhőjét a hirtelen közelségtől.
- Tegyél ellene - suttogja Péter. Pezsgőillatú lehellete azonnal Márk orrába kúszik. Józanul sosem mondana ilyeneket, sosem viselkedne újra így.
Szemei végigfutnak Márk arcán egészen az ajkáig, aztán vigyorogva visszaül és hatradől, kicsit lejjebb csúszva a széken, terpesztve. Egy pillanat volt az egész, mégis, amennyi érzést és emléket előhozott, jelentőségteljesebbnek érződött, mint amilyennek kellett volna.
A választások után, mikor először lefeküdtek mindketten nagyon részegek voltak. Akkor is pezsgőztek, bár Márk utálja, valahogy az ilyen rendezvényeken mindig csak azt adnak. Évek után már hozzászokott és nem a pezsgő lett a legzavaróbb tényező az estéiben.
Valamikor hajnalban értek Péter lakására, nem is tudják, miért együtt mentek, de csak mindketten kiszálltak nála az autóból, ahelyett, hogy Márk maradt volna és hazautazott volna. Ott bontottak még egy pezsgőt, amit Péter direkt felrázott és Márk ingjére spriccelt, hogy felbosszantsa. Az anyag azonnal rátapadt a bőrére, ideges lett és minden érzékével arra koncentrált abban a pillanatban, hogy letépje magáról a felsőjét. Mindenhol folyt rajta az ital, hideg volt és túlstimuláló. Nem érdekelte Péter tiltakozása a vetkőzése ellen, szórakozottan dobta az arcába az ingét, miután levette. A ruhadarabot pedig azóta sem látta, mióta leesett Péter konyhájának padlójára.
Az emlékei innentől halványodnak arról az estéről, de azt kijelentheti, hogy talán ott szórakoztak először jól egymás társaságában. Nevettek és viccelődtek a civakodás helyett. Péter arca kisimult és boldog volt, Márk azóta sem látta annyira őszintének mint akkor.
Az a pillanat meg sincs neki, hogy a férfi az ajkaira tapad, csak az azt követő, mikor a konyhapultnak löki, a dereka pedig erősen ütődik oda. A fájdalmat egy pillanatig érezte, a forró ujjak elfeledtették vele, amik mindenhol ott voltak a felsőtestén, elkenve az összes csepp pezsgőt, ami átszivárgott az ingen.
Utána még pezsgőztek, ha már megbontották aztán valahogyan a kanapén kötöttek ki. Az volt az egyetlen este, ami csókoktól volt túlfőtött, reggel pedig megbeszélték, hogy ez soha többet nem fog előfordulni. Kínos volt egymásba gabalyodva, összeragadva felébredni és mindketten olyat éreztek akkor, amit sosem akartak a jövőben. Szótlanok voltak, de azt egyikőjük sem tagadta, hogy emlékszik, pedig lehet egyszerűbb lett volna, ha nem bonyolódnak ebbe a viszonyba, amiben most is léteznek. Arról az estéről pedig egy szót sem ejtettek azóta.
- Elkalandoztál? - Péter hangja éles, elvágja Márk összes gondolatát és olyan erővel rántja vissza a jelenbe, hogy úgy érzi tényleg zuhant, majd a földnek csapódott.
- Én nem kalandozom - a hangja nem olyan meggyőző, mint szeretné és félszemmel látja, hogy Péter halványan elmosolyodik úgy, mint aki pontosan tudja, hogy Márk mire gondolt. Valószínűleg az ő fejében is ugyanaz fordult meg, csak nem evezett ilyen mélyre.
- Hozzád megyünk vagy hozzám?
- Márk!
- Csak ezen gondolkoztam. Hogy hol d...
- Elég! - vág közbe Péter. - Be se fejezd! - pillant rá gyilkos tekintettel. Pétert ilyenkor nagyon egyszerű komolyan venni, mert tényleg ijesztő. - Nem megyünk egyikőnkhöz sem. Még sokáig itt leszek, megígértem az embereknek.
- Tudok várni.
- Te vagy a legtürelmesebb - forgatja a szemeit Péter.
- Akkor hozzád? Ott is várhatlak.
- Menj haza, Márk - sóhajt Péter és feláll a székből. Márk lábai elzárják a kivezető útját.
- Miért?
- Ma már nincs szükség itt rád - Péter hangja halk, de komoly. Talán csalódott, az arckifejezése meg csak annyit árul el, hogy fáradt. Márk felbámul rá egy ideig, próbálja megfejteni mi zajlik a fejében, de Péter kiismerhetetlen ilyenkor. Direkt bezárkózik és nem akarja mutatni magát. - Engedj ki kérlek - sóhajt. Márk lassan behúzza a lábait, Péter pedig egy pillanat alatt suhan el előtte, aztán egy szellem gyorsaságával távozik az egész teremből.