Chapter Text
2022. Április 3-a éjszakáján egy pesti kis lakásban.
“Győzelmünk a Holdról is látszik, de Brüss-“
Kikapcsolja a tévét és eldobja a távirányítót.
“A kurva életbe” suttogta Márk és beleszívott a cigarettába ami a kezében égett már egy ideje.
Az emberek körülötte többet és jobban káromkodtak, mindenki teljesen jogosan.
Márk elszívta a cigit és öntött magának egy nagy adagnyi vodkát, egyből le húzta, négy évnyi szenvedés ismét. Tudta, hogy el fog menni mostmár holt biztos, eddig is ezt mondta mindenkinek, végre megteheti.
Két kar fonódott a nyaka köré.
“Ne búsulj bébi” suttogta a barátnője a fülébe. Márkot kirázta a hideg. Egy jó ideje nem szerette már a nőt, de nem volt szíve véget veti a kapcsolatnak, pedig már minden irritálta amit a nő csinált, meg legalább addig se lehet buzizni őt, persze volt ok arra, de a követhető négy évben úgy néz ki bármi ami nem keresztény konzervatív az egyenesen undorító lesz…ismét.
Le lökte a kezeket magáról.
“Megvagyok csak a kurva anyjukat.” Mormogta.
A nő hatra hőkölt, legyintett és hagyta inkább morogni őt.
Márk felállt és kisétált az erkélyre, újra rágyújtott.
Ahogy ki fújta a keserű füstöt elnézett a távolba.
Egy kis pesti lakás teraszán valahol a 8. Kerületben ismét elhatározta, kurvára nincs itt helye, tán már régóta nincs. A színészi karrierje aligha karrier, a barátai kellemetlen emberek, a barátnőjét nem szereti és még a kurva kormány ismét ez a geci banda lesz.
Úgy döntött felújíttatja apja régi lakóautóját és végig megy Olaszországon, talán Spanyolba is.
Mindent elvágna magától, fájna igen, de nem bírja, kurvára azt érzi nincs célja az életben, már már fulladozik.
Vett egy mély levegőt, bele túrt a fekete hajába, majd újra szívott egyet a cigiből.
Vége van tudta jól.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Valahol a város másik végében egy férfinak ugyan ennyire (sőt), nem tetszett ez az eredmény.
A bálnában ült a szőke férfi whiskeyt kortyolva. Nézte ahogy a felesége ujjong a színpadon.
Péter szerint egy dolog rosszabb egy maffia tagjának lenni, benne ragadni egy maffiában.
Lenyelte az utolsó kortyot és kisétált az épületből, pár sajtó orgánum meg akarta állítani, akár csak pár másik fideszes és ner-es arc, kurvára leszarta.
Lesétált a Duna-partra, elnézte a város fényeit, a kivilágított hidakat, a mű egyetemet, a várat, a Halászbástyát. A magyar zászlót, nem lobogott….csak lógott konyulva, hasonlóan érezte magát, volt egy kis reménye, akkor is ha tudta, hogy ők fognak nyerni, legalább ne kétharmaddal a fenébe már.
Utálta az egészet, ő jobb volt ennél a kormánynál, ő jobb volt mint az Orbán haverjai akik szakemberi munkát végeztek nulla hozzá értéssel, ő jobb volt mint ez a tolvaj geci banda.
Felsóhajtott.
Nem ment vissza ünnepelni, számára nem volt mit, ő és a felesége, akivel amúgy is már a válás szélén táncolnak, nem szabadulnak.
Péter lassan a szabadság híd felé vette az utat, ki kellet szellőztetnie a fejét. A híd közepén járt, megállt és újra Budapest panorámáját figyelte, olyan szívfájdítóan szép ez a város, bárcsak az emberek élete is ilyen lenne. Lenézett az alatta folyó Dunára.
A zakója zsebében megszólalt a munka telefonja.
5 üzenet a feleségétől, 3 hívás Gergőtől és pár gratuláció random fideszes csicskáktól.
Fújtatott egyet.
“A kurva életbe” morgott.
Vissza nézett a városra, vett egy mély levegőt.
A telefonja ismét csörrent, Rogán Antal.
Péter abban a szent másodpercbe a Dunába kúrta a telefont.
Most van vége, gondolta.