Chapter Text
Fütyülések, tapsolások, ujjongások visszhangoztak az éjszakai utcákon. Piros, fehér, zöld zászlók lobogtak mindenfelé. Egy-egy elsütött tűzijáték fülsüketítő robaja is előfordult.
A Tisza Párt elsöprő győzelmét országszerte ünnepelték az emberek. A Párt elnöke és alelnöke sem tett másképp. Társa győzelmi beszédét követően Márknak fogalma sem volt, hány shot pálinkát húzhatott le az afteron.
Szédelegve próbált hazajutni, viszont nem volt olyan állapotban, hogy egyedül képes legyen rá. Amíg Márk énekelve lépdelt fel a lépcsőkön, Péter szemét forgatta, de azért arcán ott volt egy félmosoly. Márk ügyetlenül kereste elő kulcsát. Péter már nyúlt volna érte, mikor a részeg férfi rászólt.
- Nem kell! Jól vagyok!!! Majd én! – mondta dőlöngélve
Péter hátralépett és elengedte Márk karját. Türelmesen végignézte, ahogy a férfi próbálkozott. Márk nem talált be a lyukon, akármennyire is igyekezett. Némi idő elteltével feladta és nekidöntötte a fejét az ajtónak.
- Szóóval? – lépett közelebb Péter. – Itt fogsz éjszakázni, vagy mihez kezdesz?
Márk felé nyújtotta a kulcsot.
- Kérlek... – nézett rá csalódottan.
- Mindjárt gondoltam! – arcára egy elégedett mosoly ült ki.
Péter megragadta a kulcsot, majd elsőre belehelyezte a zárba. A kulcs úgy ment bele, mint kés a vajba.
- Látod, nekem jobb a lyukérzékem és elsőre bement! – vigyorgott Márkra önelégülten
- Hát, három gyerek után nem lepődtem meg! – vágott vissza ironikusan. – Bár kivenni nem mindig sikerült időben... a kulcsot...
Péter szúrós tekintettel meredt rá. Elfordította a kulcsot. Az ajtó kinyílt. Márknak még mindig rajta volt a feje és a hirtelen változásra nem volt felkészülve. Úgy dőlt be az ajtón, mint a forint értéke az Orbán-kormány alatt. Egy hangos koppanást követően mozdulatlanul feküdt a földön.
- Márk?! – szólalt meg aggódva Péter.
Hozzásietett és leguggolt mellé. Kezét a férfi vállára helyezte. Óvatosan megrázta.
- Márk!? Nem vicces! Minden rendben? – lökdöste tovább finoman
A férfi szórakozottan nevetett fel. Péter fellélegezett.
- Azért ettől több kell, hogy eltegyenek láb alól! Ha kibírtam ezt az elmúlt két évet, nehogy már egy hasra esés végezzen velem! – folytatta magabiztosan.
- Haha, kurva vicces itt valaki. – forgatta szemeit.
Márk alaposan szemügyre vette Pétert.
- Aww, aggódtál értem?
- Nem. – válaszolt határozottan.
- A tekinteted másról árulkodik, cuki vagy! – vigyorogva nézett Péterre.
- Csak részeg vagy Márk, túlságosan.
Márk próbált feltápászkodni, de képtelen volt rá. Újra és újra koppant egyet feje a földön. Péter megelégelte. Benyúlt a férfi hóna alá és lábra állította.
- Gyere, elkísérlek az ágyadhoz, lámpaoltás van!
- Nem. – válaszolt ellenszegülve.
- De. – jelentette ki Péter.
- Jó. De előbb meg kell fürdenem!
- Nem. – rázta meg a fejét. – Hogy tudnál megfürdeni ilyen állapotban?
- Valahogy majd csak megoldom!
- Ahogy az ajtónyitást? – méregette Márkot.
Néma csend.
- Jó, igaz. Tudnál segíteni...?
- Hagyd már a fürdést, csak feküdj le! – csattant fel ingerülten
- De egésznap mászkáltam összevissza, tudod mennyire megizzadtam?
Péter morgott egyet az orra alatt.
- Nem fogod abbahagyni, ugye?
- Nem. – bociszemekkel tekintett Péter szemébe. – Légysziii, bármit megteszek!
Péter fejében megfordult néhány dolog.
- Jól van. De többször ne is álmodj róla! – a fürdőszoba felé segítette. – És többször nem ihatsz ennyit! – szólt rá szigorúan
- Értettem Apu! – bólintott.
Péter összevonta szemöldökét, majd homlokát ráncolta, miután feldolgozta, hogy mit hallott az imént. Viszont nem reagálta le.
Márk eltávolította felsőjét. Kicsatolta övét és megkísérelte levenni nadrágját anélkül, hogy elbotlana. Nem sikerült. Beleesett a mögötte háttal álló Péterbe. A férfi megfordult. Márk előtte térdelt és egyenesen a szemébe nézett.
- Bocs, nem direkt volt...
Péter nem tudott mit mondani. Olyan különös volt, ahogy Márk előtte térdel egy szál boxerben. Szíve hevesebben vert. Nehezebben jutott levegő a tüdejébe.
Kezét nyújtotta és felsegítette. Újra elfordult. Márk válla felett nézett át, míg levette alsónadrágját. Péter úgyszintén válla felett figyelte, hogy halad.
Márk nagy nehezen bekászálódott a zuhanykabinba, majd magzatpózban ült le. Péter megfordult. Felmérte, hogy hosszú ujjú zakója és ingje csak hátráltatná, így levette azokat. Egy fehér trikóban maradt.
Márk tekintete lejjebb csúszott Péteréről, mellkasa tájára. Dülledő mellizmait elismerően elemezte. Legközelebb a férfi bicepszére siklott pillantása.
- Kicsodáltad magad?
A férfi elkapta tekintetét, mintha eddig nem is őt nézte volna. Péter letérdelt elé. Kezébe vett egy tusfürdőt. Tekintete fennakadt valamin.
- Neked miért van egy narancssárga repülőgépes szivacsod? – értetlenül fogta meg.
- Öhm, a repülőrajt miatt vettem. De valamiért nem jött el, szóval már csak a seggemet törlöm ki vele.
Péter azonnal eldobta.
- A zebrással szoktam a testem többi részét!
Péter érte nyúlt. Bevizezte és rakott rá szappant. Márk mellkasát kezdte takarítani, aztán kitért karjaira is.
Márk szinte megbabonázott tekintettel nézte, ahogy Péter keze mozog. Ahogy bicepsze újra és újra megfeszül. Érezte, hogy nem jár jól hosszabb ideig meredt rá. Azonban már késő volt. Combjai között valami egyre jobban keményedett.
Hirtelen megfordult a kabinban.
- A hátam ki ne maradjon! – nagyot nyelt. Remélte, hogy Péter nem vette észre.
Péter meglepetten pislogott az utasításra.
- Jól van Radnai, igenis értettem! Tudod, hogy hierarchiában alattam állsz ugye?
- Ez soha nem zavart...
Péter lefagyott egy pillanatra és megállt Márk hátának sikálásával. Zavartan folytatta. Márk nagyon furcsán mozgolódott. Kezeivel idegesen combját gyúrta. Péter átnézett Márk válla felett, ám ekkor majdnem kiszúrta szemét a férfi harmadik lába. Fejét azonnal elkapta. Torkát köszörülte.
- Figyelj, szerintem a nagyját megoldottam. A többi menni fog nem? – fejezte be halkan.
- Öhm, persze!
Péter felállt és kiviharzott. Márk szíve a torkában dobogott, ahogy a zebrás szivacsot szorongatta.
Péter a kanapén ült. Színe megegyezett fehér falszínével. Ujjait tördelte.
Márk kilépett a fürdőszobából. Derekára egy fehér törölköző volt csavarva. Néhány vízcsepp megvillant a lámpafényében, amit nem törölt le magáról. Helyet foglalt társa mellett.
- Köszönöm, hogy segítettél! Nem kellett volna... – hálásan fordult felé.
- Ez alap Márk. Főleg a mai győzelem után, számítanunk kell egymásra. – Márk vállára helyezte a kezét. – Tudom, hogy te is megtetted volna értem! – emlékezetében bevillant mit látott az előbb. Kezét visszahúzta maga mellé. – Noha, nem baj, ha néhány dolgot mellőzünk majd az én esetemben.
Márk elmerült Péter világoskék tekintetében. Kezével megszorította az övét.
- Nyertünk. Te felfogtad már? – arcára mosoly ült ki.
- Őszintén? Annyira szürreális! – rázta meg fejét vigyorogva. – De hihetetlenül felemelő érzés. – szemei Márk felmeztelen felsőtestére siklottak.
Márk észrevette. Ujjaival óvatosan megsimította társa kezét. Péter egész testében egy bizsergő érzés vette át az uralmat. Viszont nem mozdította karját.
Márk a vállára dőlt. Tekintetével felpillantott.
- Most hazamész? – tette fel a kérdést aggódva.
- Haza kellene mennem.
Márk rettentő figyelemmel várta Péter következő mondatát, viszont ennyire már nem volt türelmes.
- Maradj... Kérlek...
Péter elgondolkodott.
- Végülis, hajnali három van, és azzal a tömeggel, ami az utcákon van sehova nem jutok.
Márk füléig erő vigyorral ölelt át.
- Köszönöm!
Péter újra lefagyott. Karjait azonnal emelte, de nem jutott el addig, hogy vissza tudja ölelni. Bármennyire is szerette volna, valami megakadályozta.
- Maradok a kanapén.
- Pedig mellettem bőőven lenne még hely. – kacsintott Péterre.
A férfi szótlanul pislogott. Márk arcáról lefagyott a vigyor.
- Öhm, vicc volt eskü... Csak tudod, az ágyam kényelmesebb, mint a kanapém. – magyarázkodott.
- Eltalálsz a szobádig egyedül?
Márk megrázta a fejét.
- Még nagyon szédülök.
Péter felpattant és kezét nyújtotta. Márk elfogadta és követte a szobájába. Annyira lenyűgözte, ahogy kezénél fogva vezeti. Kétsége sem volt, hogy kompetens lesz az országvezetésére.
Márk befeküdt ágyába. Péter segített a betakarásban. A takaró alól Márk kidobta a törölközőt. A leendő miniszterelnök felszegte fejét a plafonra.
Márk arcán egy ördögi mosoly jelent meg.
- És a jó éjt puszim hol marad?
- Most már szopj le Radnai! – sarkon fordult és az ajtóhoz sietett.
Megállt az ajtófélfánál. Visszapillantott.
- Jó éjt Márk!
- Jó éjt Péter! – hangja elcsuklott.
Az ajtó bezárult. Márk kezébe temette arcát. Péter nekidöntötte fejét az ajtónak. Gondolatai jobban kavarogtak, mint a propagandagyártás az M1 stúdiójában.
Egy nehéz sóhajt követően indult vissza a kanapéhoz.